Dr. Kurucz – vállalati tanácsadás Győrben!

A Dr. Kurucz – vállalati tanácsadás ötlete 2006-ban született, miután már több hazai tanácsadó céget megjárva egyéni felkéréseket is kaptam ismerős cégvezetőktől. A tanácsadói munka színes és változatos helyezeteket hozott. Megismerhettem több iparág sajátosságait és több 100 millió forintot takaríthattam meg partnereimnek.

Nagyvállalatok és KKV-k is voltak ügyfeleim, ami miatt szintén szerencsésebb vagyok versenytársaimnál, hiszen komoly tapasztalati portfóliót tudtam kialakítani, amellyel ma már nagyon jól testreszabott projektekkel tudom segíteni a vállalatokat.

 

Tanácsadási munkám a vállalati teljesítmény- és folyamatmenedzsment területeit fedi le. Folyamatok kialakítását, fejlesztését, hatékonyságnövelésüket támogatom és/vagy megfelelő KPI rendszerekkel azok fenntarthatóságát is biztosítom. Átszervezési és változásmenedzsment projektekben is tudok közreműködni, vagy akár partnereimmel nagyobb ívű átalakításokat segíteni. Fontosnak gondolom a két legjobban változó, digitalizálódó terület erősítését. Ezek az IT és a HR.

 

Másik brand-em 2011-ben indult immár Győrben, ez a Dr. Kurucz – Coachingstudio. A szervezeti átalakítások komoly szervezetfejlesztő és építő munkával járta. Így bekerült a tevékenységek közé a coaching, a mediáció és a tréning.

 

Jelenleg főként vállalati folyamattanácsadást (hatékonyságnövelés, lean, agilis) és ehhez kapcsolódó coachingot végzek. Ezeket a területeket oktatom a Széchenyi Egyetemen is. Új projektem a 2019 nyarán Győrben indított agilis képzések: https://drkurucza.hu/szolgaltatasaim/agilis_kepzes/

 

www.drkurucza.hu

 

Dr. Kurucz Attila

Teljesítmény- és folyamatmenedzsment szakértő

Business coach & mediátor

Mobil: +36/20-353-9555

info@drkurucza.hu

www.drkurucza.hu

 International Association of Coaching and Mediation

Teljesítménymenedzsment és szervezetfejlesztési referencia-tanácsadója iThink