Nyelvek Európai Napja Győrben, a kamarában

A Europe Direct Tájékoztató Központ – Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai Napja alkalmából 2017-ben plakátversenyt és nyelvi / Európai Uniós vetélkedőt hirdetett általános és középiskolás diákoknak. A versenydöntőjét és ünnepélyes eredményhirdetését 2017. szeptember 28-án tartották Győrben, a kamarai székházban. Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Lakatos István a kamara Kézműipari tagozatának elnöke is

Dr. Lakatos István

 

 

Az Európai Unió aktívan ösztönzi polgárait más európai nyelvek elsajátítására. A nyelvtudás hozzásegít egymás kultúrájának megismeréséhez, megértéséhez, elfogadásához. A szervezők a nyelvtanulás ösztönzésére idén már 9. alkalommal szervezték meg a vetélkedőt. Az elmúlt évek gyakorlatához híven a nyelvtanulás mellett egy-egy téma áll a középpontban. 2017-ben a klímavédelem mellett az olimpiai eszmék, illetve az olimpiák zöld szervezése témakörét is körül járhatták a versenyzők.

 

„Az első – ókori – olimpiát i.e. 776-ban tartották, s egészen i.sz. 393-ig, több mint ezer éven át (!) megszervezték. Az első újkori olimpiát 1896-ban tartották, így már ez is több mint 100 éves múltra tekint vissza. Úgy tűnik, a sport alapelvei – a szenvedély, a hit, a győzelem, a munkaerkölcs és a sportszerűség – örökérvényű és fenntartható eszmék. Annak érdekében azonban, hogy az újkori olimpiákat is legalább ezer éven keresztül szervezhessük, szükség van arra, hogy annak környezetét, feltételeit is biztosítsuk. Ez pedig csak ésszerű gondolkodással, tudatos magatartással, a bolygónkért érzett felelősséggel valósulhat meg. A környezet- és klímavédelem nemcsak az egyének, hanem kisebb és nagyobb közösségek, így az Európai Unió felelőssége is. Az összefogás alapfeltétele pedig a nemzetek közti kommunikáció, a nyelvtudás.” – nyilvánították ki a szervezők versenykiírásukban.

 

 

A győri verseny szervezői Mérő László matematikus mondását választották a verseny mottójául:

 

„A verseny igazi vesztese nem az, akit legyőztek, hanem az, aki ki sem jutott a pályára.”

 

Az alsó tagozatos általános iskolások egyedül, vagy legfeljebb 3 fős csapatokban készítettek A3-as méretű pályamunkát, amelyet szeptember 29-én Győrben, a kamarában tartott egésznapos rendezvényen ki is állítottak. A felső tagozatos általános iskolásoknak EU-s csapatversenyt szerveztek. A 3 fős csapatok EU-ismereti feladatsort oldottak meg. A középiskolások 3 fős csapatokban angol vagy német nyelvű prezentációt készítettek és adtak elő társaiknak és az értékelőknek. A rendezvényen átadták a Dr. Szenténé dr. Vida Éva-díjat is egy nyelvoktatást segítő módszertani projekt leírásával sikeresen pályázó nyelvtanárnak,

 

Nagy volt az érdeklődés, a diákok megmérették magukat és oklevelekkel, ajándékcsomagokkal térhettek haza. A győri eseményről írás jelent meg a Pforzheimer Zeitung novemberi számában is.

 

Nyelvek EU napja 2017 Győr