Üdvözöljük a

Hat diákot támogatottak az „Angyalok a belvárosban” kampány adományaiból, Győrben | GYMSKIK, Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Hat diákot támogatottak az „Angyalok a belvárosban” kampány adományaiból, Győrben

Pénzbeli támogatás, fodrászeszközök és kerékpár is segíti Győrben a szakmát tanuló diákokat. Január 15-én adták a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány adventi kampányából befolyt támogatásokat a GYSZSZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiuma épületében. A támogatásokat pályázat útján lehetett elnyerni. 

Kocsis Tibor az alapítvány kuratóriumának alelnöke megköszönte az iskoláknak, osztályfőnököknek, hogy odafigyeltek erre a lehetőségre és képviselték diákjaik érdekeit. Az eseményen részt vett és üdvözölte a kezdeményezést Győr város részéről Rózsavölgyi László bizottsági elnök és Pintér-Péntek Imre kamaraelnök is. 2019-ben négy iskola, hat szakmát tanuló diákja részesült támogatásban.

 

A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány kuratóriuma 2018. adventi időszakában második alkalommal hirdette meg az „Angyalok a belvárosban” adventi adománygyűjtő kampányát, amelyhez belvárosi szolgáltatók, üzletek, és az iparkamara (GYMSM KIK) több tagozata és a Győri térség elnöksége is csatlakoztak. A kampányzáró sajtónyilvános eseményen kerültek átadásra a jótékonysági akció során gyűjtött támogatások. Az alapítvány a gyűjtött támogatásból és a csatlakozott további támogatók jóvoltából hat tanuló számára támogatást tudott nyújtani idei tanulmányaik teljes idejére, illetve egy esetben teljes tanulmányi időszakra is.

 

 

A támogatások arra érdemes tanulókat segítenek.

 

Egyik támogatott tanuló a GYSZSZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma két tanítási nyelvű osztályának diákja. Tanulmányait mindeddig nagy szorgalommal és szép eredménnyel végezte, év végi és félévi átlagai mindig 4,50 felett voltak, legutóbbi év végi átlaga 4,92 volt. Rendszeresen részt vesz tanulmányi versenyeken. Szorgalmával példát mutat társai számára is, ő maga is sokszor hangsúlyozza, hogy számára a jó iskolai eredmény az életben való előrejutás legfontosabb - ha nem egyetlen - eszköze.

Családja Győrtől közel 40 km távolságra él, hárman vannak testvérek. A tanuló a Kossuth Zsuzsanna Leánykollégium lakója. A támogatás a kollégiumi díj fizetését segíti.

 

Egy másik támogatott tanuló (GYSZSZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma) rendes, becsületes, szolgálatkész, társait segítő, jó eszű kislány, a matematika különösen jól megy neki. Ezen felül még sokat és szépen rajzol.  Az osztályközösség érdekében is szívesen kamatoztatja ezt a tehetségét. Három gyermekes család tagja. Bejáró, naponta kb. 2x45 percet utazik iskolája és otthona között. Az adomány a közösségi programokon történő részvételét támogatja iskolai tanulmányai befejezéséig: osztálypénz, kirándulás, osztályaktivitásban való részvétel.

 

Támogatásban részesült egy – az osztályfőnöke véleménye szerint kedves, rendkívül csendes, visszahúzódó – tanulólány (GYSZSZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma). Tanáraival tisztelettudó, segítőkész, mosolygós személyiség. Közepes tanulmányi eredményével az osztály középmezőnyében szerepel. Elmondása szerint szeret a Baross-ba járni, több barátja van az osztályban és más évfolyamon is. Kedvenc tantárgyai a Gyorsírás és a Testnevelés. Érettségi után mindenképpen szeretne ötödéven is maradni, majd hosszú távon a rendőr szakma szerepel a tervei között. Négy kisebb testvére van, naponta Tét mellől jár iskolába. Aktívan részt vesz a házimunkában és testvérei nevelésében is. A támogatásként átadott kerékpár és pénzösszeg a napi iskolába járását teszi lehetővé és könnyebbé számára.

 

A Győri SZSZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiuma fodrásztanulója a fodrász szakmájának beindításához szükséges eszközkészletben és pénzbeli támogatásban részesült. A támogatáson túl érzelmileg is fontos számára a megnyilvánuló jó szándék, a törődés, az odafigyelés. Az Angyalok a belvárosban kezdeményezés hatására az eszközkészlet beszerzése mellett fodrász vállalkozások gyakorlati képzőhelyet és a későbbiekben mestervizsgára történő felkészítést is felajánlottak a tanuló számára.

 

A Győri Szolgáltatási SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája a Győri Belvárosi Bevásárló Utcák Alapítványhoz benyújtott pályázata egy, az eladó szakma iránt elhivatott tanuló kollégiumi díjának támogatásához kért és kapott segítséget. A támogatott diák jó magatartású és szorgalmú. Lelkesen vesz részt a szakmai gyakorlaton, mert hivatásának választotta a hiányszakmának is számító eladó pályát. Gyakorlati jegye: jeles. A diákönkormányzat vezetőségének is tagja. Tanárai szerint „kedves egyénisége, szorgalmas, igyekvő mindennapi munkája, érdeklődése a kereskedelem iránt mindenképp támogatásra ösztönöz mindnyájunkat. Szakmáját ismerni akaró, az eladói pályát tisztelő diákunk, akinek tervei vannak: érettségizni szeretne, majd kereskedő végzettség megszerzése az elképzelése”.

 

A Győri Műszaki SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Pattantyús Alapítványa tavaly egy nélkülöző tanuló étkezési és szállás költségeihez pályázott támogatásra. Idén a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő (és arra rászoruló) diákok kulturális és szabadidős tevékenységéhez kért és kapott támogatást. Az iskolának ugyanúgy, ahogy a kamarának és a Győri Bevásárló Utcák Alapítványnak is fontos, hogy a szakmaszeretet mellett a kultúra, a művészet és a sport szeretetet is ösztönözze. Így a szándékok ebben az esetben is összecsengenek.

 

A megyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSM KIK) által alapított Győri Bevásárló Utcák Alapítvány kuratóriuma a kamara vezetésével közösen az „Angyalok a belvárosban” nevű akción túl is fel kívánja hívni a vállalkozások figyelmét a társadalmi felelősségvállalásra (CSR), a kultúra, a sport, az egészséges életmód fontosságára.

 

A 2019. január 15-i adományátadáshoz kapcsolódva a munkavállalóknak is javasolják, hogy személyi jövedelemadójuk 1 százalékáról ennek megfelelően rendelkezzenek. A szakképző iskoláknak is vannak alapítványai, amelyek támogatásával a szakmát tanuló diákok élete könnyebbé tehető.

 

Győr, 2019. január 15.

 

Média híradások elérhetők:

https://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/angyal_segiti_a_jo_tanulokat_gyorben/2585498/

http://gyorplusz.hu/cikk/kerekpart_fodraszeszkozt_es_kollegiumi_tamogatast_hoztak_az_angyalok.html

http://tv.gyorplusz.hu/cikk/celba-ert-az-angyali-adomany-.html

Oxigén Hírügynökség: https://www.youtube.com/watch?v=fNbbssbToas

https://www.facebook.com/gymskik

https://www.facebook.com/gyoribevasarloutcakalapitvany/